2025.10.16.
Lábujjhegyen kiosonok
Lábujjhegyen kiosonok. Fel ne keltsem, hogy távozok. Épp csak, hogy a konyhát érem... Hallom, közeledik lépte. Kis talpacska tappog gyorsan, s megjelenik az ajtóban. Szemikéje hunyorogva azt keresi, Anya hol van... Oh, ha a szív szólni tudna... kíváncsi lennék, mit mondna. Hogy festené le ez érzést: hunyorgó kis angyal nézést...
2025.08.21.
Ne engedd el!
Ott belül, legbelül. Mikor a szívedben vagy. Csendben, egyedül. Hová nem ér el zaj, zsivaj Hol a nagy érzések laknak. Vad morajjal, hanggal. Ahol örökké ég a Fény. Ott lakok én benned. Szíved rejtekén. Ne engedd el, hallgasd! Hallgasd, amit hallasz. Mert az vagyok én! Szíved rejtekén. A Fény. Az Éltető. A Szál. Ami mindig megfogásra vár. És száll. Szárnyalva száll. Hozzám csatlakozz. Mert te én vagyok. Ne engedd el!
Egyszerűen
Látod-e a felnőttben azt a síró csecsemőt, ki semmi másra nem vár csak, hogy öleld, szeresd őt? Ilyen csecsemő belül mindegyik felnőtt ember, csak őszintén szólni már nem tud, nem akar, nem mer.
