A szoptatásról – 2.rész

Mi kellett ahhoz, hogy sikerüljön?

Fiatal felnőttként minden felől csak szoptatási kudarcokról hallottam, akár a múltat, akár a jelent vizsgáltam. Ez sem tudott szoptatni, az sem tudott szoptatni… Ha tudott is, csupán egy-két hónapig.

Mikor kismama lettem, beiratkoztam egy szoptatásra felkészítő tanfolyamra.

(Milyen vicces is lehetne ez…
Nekünk, a teremtés koronáinak tanulni kell valamit, ami rajtunk kívül az összes emlős állatnak ösztönösen megy. Azt gondolom, valamit nagyon benézünk mi emberek…
Ezek szerint, és a császármetszések egyre magasodó szomorú száma szerint kihalásra ítélt faj vagyunk, hisz természetszerűleg „nem tudunk” már sem szülni, sem utódainkat táplálni.)

Szóval ezen a tanfolyamon Szabóné Kis Éva megtanított bennünket elméletben mindenre, ami ahhoz kell, hogy szoptatni tudjunk. A helyes mellretételt, pózokat, irányelveket, mire kell figyelni… Megtudtuk milyen csodálatos az anyatej, hogyan kommunikál továbbra is egymással az anya és a baba szervezete a babanyál-anyamell kapcsolatban. Mennyire bölcs az anyatermészet, hogyan szabályozódik a kereslet-kínálat, hogy mindig legyen elég, s miért nem kell fejni?
Hogyan hat a szoptatás a baba és az édesanya testére?
Mennyire személyre szabott, mennyire értékes és fontos táplálék. S mennyire fontos, kölcsönös lelki táplálék is a szoptatás. S azt is, ha baj van, kérjünk segítséget.

Mire eljött a nagy nap, fejben mindent tudtam. Mégsem ment. Nem tudtam szoptatni sem a szülést követő aranyórákban, sem a baba-mama szobában töltött kórházi napok kezdetén…
Segítséget kellett kérnem.

Hazaérve heteken-hónapokon át folyamatos fájdalmak között szoptattam, mert valami nem volt jó.
Segítséget kellett kérnem.

Állandóan sírt a gyermekem. Rettegtem, hogy nem elég neki a tej. Segítséget kellett kérnem.

Elbizonytalanodtam a szoptatásban. Önmagamban, az anyaságomban. Megerősítésre volt szükségem. Segítséget kellett kérnem.

A stressztől, szorongásaimtól többször is begyulladt a mellem, iszonyatosan fájt. Segítséget kellett kérnem.

Több kutatást végeztek sikeresen szoptató nők közt. Szinte kivétel nélkül mindenki mellett állt legalább egy támogató személy. Segítséget kértek, és kaptak a szoptatás folyamata alatt. Én is úgy tapasztaltam, hogy ez egyedül nem megy. Kell valaki: egy szoptatásban tapasztalt anyatárs; egy kellően tájékozott szülésznő, védőnő; vagy szoptatási tanácsadó. Kell segítség!

Hála Istennek, városunkban remek szakemberek fogják az édesanyák kezét. Csak nyúljatok értük!

Mi kellett ahhoz, hogy sikerüljön?

Fiatal felnőttként minden felől csak szoptatási kudarcokról hallottam, akár a múltat, akár a jelent vizsgáltam. Ez sem tudott szoptatni, az sem tudott szoptatni… Ha tudott is, csupán egy-két hónapig.

Mikor kismama lettem, beiratkoztam egy szoptatásra felkészítő tanfolyamra.

(Milyen vicces is lehetne ez…
Nekünk, a teremtés koronáinak tanulni kell valamit, ami rajtunk kívül az összes emlős állatnak ösztönösen megy. Azt gondolom, valamit nagyon benézünk mi emberek…
Ezek szerint, és a császármetszések egyre magasodó szomorú száma szerint kihalásra ítélt faj vagyunk, hisz természetszerűleg „nem tudunk” már sem szülni, sem utódainkat táplálni.)

Szóval ezen a tanfolyamon Szabóné Kis Éva megtanított bennünket elméletben mindenre, ami ahhoz kell, hogy szoptatni tudjunk. A helyes mellretételt, pózokat, irányelveket, mire kell figyelni… Megtudtuk milyen csodálatos az anyatej, hogyan kommunikál továbbra is egymással az anya és a baba szervezete a babanyál-anyamell kapcsolatban. Mennyire bölcs az anyatermészet, hogyan szabályozódik a kereslet-kínálat, hogy mindig legyen elég, s miért nem kell fejni?
Hogyan hat a szoptatás a baba és az édesanya testére?
Mennyire személyre szabott, mennyire értékes és fontos táplálék. S mennyire fontos, kölcsönös lelki táplálék is a szoptatás. S azt is, ha baj van, kérjünk segítséget.

Mire eljött a nagy nap, fejben mindent tudtam. Mégsem ment. Nem tudtam szoptatni sem a szülést követő aranyórákban, sem a baba-mama szobában töltött kórházi napok kezdetén…
Segítséget kellett kérnem.

Hazaérve heteken-hónapokon át folyamatos fájdalmak között szoptattam, mert valami nem volt jó.
Segítséget kellett kérnem.

Állandóan sírt a gyermekem. Rettegtem, hogy nem elég neki a tej. Segítséget kellett kérnem.

Elbizonytalanodtam a szoptatásban. Önmagamban, az anyaságomban. Megerősítésre volt szükségem. Segítséget kellett kérnem.

A stressztől, szorongásaimtól többször is begyulladt a mellem, iszonyatosan fájt. Segítséget kellett kérnem.

Több kutatást végeztek sikeresen szoptató nők közt. Szinte kivétel nélkül mindenki mellett állt legalább egy támogató személy. Segítséget kértek, és kaptak a szoptatás folyamata alatt. Én is úgy tapasztaltam, hogy ez egyedül nem megy. Kell valaki: egy szoptatásban tapasztalt anyatárs; egy kellően tájékozott szülésznő, védőnő; vagy szoptatási tanácsadó. Kell segítség!

Hála Istennek, városunkban remek szakemberek fogják az édesanyák kezét. Csak nyúljatok értük!

Tóth Imola